Magócs Ottó: - A Mozart!-ban a második szereposztást játszom. Amíg külföldön azt érezni, az első árnyékaként mozog a második szereposztás, itthon egyformán kezelnek bennünket - meéli Magócs Ottó. Operett? Opera? Musical? Szinte mindegy a színésznek. Azt eláruljuk róla: huszonkilenc éves és egyelőre facér. Volt már szakmabeli és civil barátnője is, azt mondja: minkettőnek megvan a hátránya. - gyerekkoromban a tévében megnéztem valamelyik operettet, és akkor azt mondtam: ezt akarom csinálni. Óvodás koromban székre állítottak és énekeltettek. A Gór Nagy Mária Színi Tanodában már az első évadban elkezdtünk játszani. Olyan óriásokkal léptem színpadra, mint Sütz Ila, aki szegény már nincs köztünk, Sztankay István. Az Operett-stúdióba és a Bartók Béla Konzervatóriumba egyszerre jelentkeztem, majd két évadot töltöttem Szolnokon. Az operettszínházi ajánlat csábított el: Teddy Boyt játszottam a Hotel Mentholban. Később bejártam Németországot, Ausztriát, Svájcot, Luxemburgot. Aztán lekerültem Miskolcra, és jelentkeztem a Zeneművészeti Főiskolára. Úgy döntöttem: a komolyzene felé nyitok, és hagyom a színházasdit. Hamar beindultak a koncertek, de váratlan betegségem közbeszólt. Később kiderült: teljesen banális nyálkahártya-elváltozás miatt kellett leállnom az énekléssel. Miután meggyógyultam, Kerényi Miklós Gábor ajánlotta: játszam el az Elisabethben Batthyányt. Nyár végén csörgött a telefon és Hollandiába hívtak turnézni a Csárdáskirálynővel. Ott a direktor úr már kóstolgatott engem. Akkor mondta: ha visszajöttünk, menjek el az Elisabeth meghallgatására, Rudolf szerepére. Ekkora már kis rajongótáborom alakult ki. A nők már addig is szerettek, színészként valamilyen szinten kiváltságos helyzetünk van. Van olyan is, aki a művészbejáró előtt vár meg, de vannak rámenősebbek, akik egészen az öltözőig jutnak. Volt már meglepő ajánlat is, de manapság szinte semmin sem csodálkozunk. Ezekről a kalandokról viszont nem beszélhetek - mondta nevetve.

Dolhai Attila: - A Kifutó című műsorban különdíjat nyertem - meséli Dolhai Attila. - ki tudja, talán ez indított el a pályán. Soha nem felejtem el, amit a zsűriből Szulák Andrea mondott, nem tudom, emlékszik-e rá? "Ha nem is a könnyűzenei életben, de a musicalek világában, a színpadon tárt karokkal várnak." Ezek után a Fiatalok Színházában statisztáltam egy darabig, majd a vidéki színházak következtek, Nyíregyháza, Miskolc, Békéscsaba és Szeged. s talán a gyakorlat segített, hogy elsőre felvettek a Színművészeti Egyetem operett-musical szakára. Az első meghallgatáson nem kaptunk instrukciót, azt akarták hallani, ki hogyan énekel. Emlékszem, beszereztük a Mozart eredeti német verzióját és fordítgattuk, hogy egyáltalán tudjuk, miről szól. A musical rendezőjével, Kerényi Miklós Gáborral Miskolcon már dolgoztunk együtt. Nagyon sokat segített, hogy nem az első munkám vele. Talán nem túlzás, nagy egymásratalálás volt a miénk. Azt szokta mondani. ismerjük egymás abc-jét. - Mit gondol, nem duzzognak az Operettben, hogy elhalászta a főszerepet? - Mindenkinek megvolt az esélye, hogy megkapja a Mozart főszerepét, főleg az operetteseknek. Nem hiszem, hogy orrolnak rám, mert külsősként címszerepet kaptam. - Ment minden, mint a karikacsapás a meghallgatásokon? - A harmadik meghallgatás előtt azt ajánlotta: szőkítsem be a hajam. Nekem nem tetszett az ötlet. De azt kérte, okozzak neki meglepetést, így az utolsó kör előtt gyorsan vettem egy flakon sárga festéket, amit ráfújtam a hajamra. Már az első csíknál észrevettem, tévedés volt: a sárga helyett zöld festéket vettem, de akkor már mindegy volt. Lévay Szilveszterrel, a darab zeneszerzőjével akkor találkoztam először. Mit tagadjam, jót nevetett, amikor meglátott. A meghallgatáskor a direktornak rögtön bevallottam, babát várunk a feleségemmel. Viccesen csak arra kért, ne a premieren szüljünk. Amikor megtudta, hogy február végére várjuk a babát, beleegyezően bólintott, jó, akkor lehet. A premier ugyanis március 21-én volt. A próbák alatt feleségem, Viki már bent volt a kórházban, én pedig reggel, délután nála kötöttem ki. Egyik reggel azt mondta, most már ne menj próbára! Felhívtam a direktort, és szóltam neki: tanár úr, szülünk, nem tudok jönni.